Fodor Antal - H A 8 K L (HG8KL)
HG8FH és HA8EA társaságában (középen) a 2008-as Makói Találkozón
HA8KL op. Tony
QTH: Kiszombor WWLOC: KN06fe



Szép Jónapot!

Engedje/engedd meg, hogy bemutatkozzam:
Fodor Antal vagyok.

Véleményem szerint sok *fajta* rádióamatőr van, én-magamat, a *bütykölős fajtához* sorolnám, azért is nem írom a konstruktőr meghatározást, mert a spanyolviaszt már feltalálták, -sem eszközöm, - sem időm, hogy eget-rengető ÚJ dolgokat találjak ki, DE a meglévő ismert vagy kevésbé ismert kapcsolások alkalmazásával, kisebb finomításával elég jó eredményeket lehet elérni, a kereskedelemben / amatőr berkekben kapható egységek árának töredékéből.

Természetesen, nincsenek csodák egy-egy kapcsolás után építése során rengeteg apró problémával kell meg birkózni, amelynek egy része maga a fizikai megvalósításból adódik, más részről vannak törvényszerűségek amelyek ismerete nélkül nehézkessé válhat akár csak egy előerősítő megvalósítása is.

Viszont a megvalósítás során olyan élményekkel, ismeretekkel gazdagodhatunk, amelyek véleményem szerint megérik a vesződést!

A továbbiakban néhány kisseb témában szeretném gondolataimat megosztani önnel, ezek személyes tapasztalatok melyek néhol nem tudományosan megalapozottak, illetve nélkülözik annak megalapozottságát, amelyeket inkább csak amolyan gondolat-ébresztőnek szánom azon olvasóknak, kik a fejlesztés eme rögös útjára lépnek.

Valami kopi-rájtot akartam volna ide, de minek az a C betű? Hiszen semmitől nem védi a dolgokat, meg sokan nem is tudják mire való, mit is jelent?

Nos, ízes-magyarsággal kb. annyit: -NE LOPJ!

Természetesen ha akarod ugyanúgy ellophatod, lemásolhatod, beillesztheted, csak arra kérlek gusztusosan tedd, mert hát elég megrázó más oldalakon a saját gondolataimmal találkozni.

 
 

© 2009-2012 Makói Rádióamatőr Klub HG8FH - HA8EN SubPage last updated on